Nagyobb méretű babákkal a kirakatokban jobban érezzük magunkat a bőrünkben?

A brit Debenhams ruházati áruházlánc - ami mellesleg megemlítve már másodjára vonult ki Magyarországról ez év elején-  úgy döntött, hogy nagyobb méretű kirakati babákat helyez el brit üzleteiben (az eddigi 38-40-es méret helyett 46-os méretűeket), mivel az átlagos brit nő ruhamérete a felmérések szerint 46-os. (16-os UK méretezés szerint).
Régi, 38-as méretű babák

A márka igazgatója azt mondja, hogy már 3! éve dolgoznak ezen a projekten, hiszen ez nem tartható tovább, hogy akár 3 ruhamérettel kisebb babákon reklámoznak az "átlagos" méretű nőknek. Megemlíti, hogy reméli, hogy ezáltal a döntés által lényeges kényelmesebben fogják magukat érezni a nők vásárlás közben.

Egymás mellett a két méret

Az új babák

Bizony mindent megtesznek, hogy a divatipar kiélezett versenyében jobban teljesítsenek.

De emellett a politikai élet bizonyos tagjai is az újítás mellé állnak és sürgetik a többi divatcéget is, hogy kövesse a Debenhams példáját. Például a Skót Parlament képviselőse Dennis Robertson a divatcégek női tesképre való rendkívül negatív hatására próbálja felhívni a figyelmet. A képviselő személyesen is érintett ezzel kapcsolatban, hiszen 2 éve 18 éves lánya anorexiában halt meg.

De valóban jobban fogjuk érezni magunkat ha nagydarab próbababákat látunk? Vagy ez a lépés is csak hangsúlyozza azt, hogy a hétköznapi nő már soha nem fog közelebb kerülni ahhoz a képhez, amit a divatcégek a divatbemutatók manökenjeivel, és a magazinok az erősen retusált képeikkel sugallnak nekünk?



Nagyobb méretű babákkal a kirakatokban jobban érezzük magunkat a bőrünkben? Nagyobb méretű babákkal a kirakatokban jobban érezzük magunkat a bőrünkben? Reviewed by Tempera on november 14, 2013 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.